Három amerikai zeneszerző a klasszikus felállásban, első nagylemezük első dala egy Abba-feldolgozás. Így kezdte a The Bad Plus. Talán nem világpremier amit csináltak, de az, hogy nem lettek plusz egy a dzsessz sztenderdeket végtelenségig (vagy felismerhetetlenségig) értelmezők világában, mindenképp figyelemre méltó.

Kétezerben alapult a banda: Ethan Iverson zongorán, Reid Anderson nagybőgőn, Dave King a doboknál. Azt várná az ember zenekedvelő fia, hogy zavaros és félkész, nem túl eredeti valakinek az első nekifutása bármihez, ez esetben viszont tévedne. A 2001-ben megjelent, a trió nevét viselő albummal egyértelműen kijelentik: ők nem egy hangulatzenekar, nem asztalnál ülős romantikus vacsorás aláfestés, melynek célja, hogy kitöltse a friss párocskák beszélgetéseiben a csendet, vagy jobban csússzon tőle a száraz steak. Zajos, energikus és megfelelően komplex, a dob nem csak kísér, rengeteg dúr- moll váltással, nagyon dinamikus az egész.

1972 Bronze Medalist

Az ezt követő kilenc évben, bár próbálkoztak vokalistával is (2008 – For All I Care , Wendy Lewisszal), minden maradt úgy, ahogy volt: saját számok váltották egymást a coverekkel. Többek között felvették a Nirvana – Smells Like Teen Spirit, Black Sabbath – Iron Man, Queen – We Are The Champions, David Bowie – Life On Mars?, Pink Floyd – Comfortably Numb dzsesszbe ágyazott változatai; az ötletdonorok végig nyíltan, néha pofátlanul egyszerűen jelennek meg számaikban, amolyan tisztelgésként a zsenialitásért.

A nagy váltás, ha nevezhetjük így, 2010-ben jött, a Never Stop című album csak a három zenész szerzeményeit tartalmazza. Stílusban maradt a tőlük megszokott mozgalmasság, változatosság. Két év elteltével a Made Possible is újítást hozott, bár találunk rajta egy feldolgozást is, a 2011-ben elhunyt Paul Motian emlékére, ez az első lemez melyen elektronikus hangszereket is hallhatunk, igaz, ezek nagyon finoman egészítik ki a hangzást.

For My Eyes Only

2014-ben kiadták a The Rite of Springet, mely Igor Stravinsky művének feldolgozása; ugyancsak az idén került a boltokba az Inevitable Western, a Never Stop után a második, melyen csak saját számok szerepelnek. Ez utóbbi talán az első, melyen post- rock beütésekkel találkozunk, a Gold Prisms Incorporated című darab például igencsak kortárs, modern, szinte elektronikus zenei elemekre épül; meg merem kockáztatni, hogy ez keltette bennem a legmélyebb benyomást. Drámai fordulatokban gazdag, tempója folyton hullámzó, zavaros, majd letisztul és visszatér a témához.

Gold Prisms Incorporated

A Do It Again- ben újra előkerül a Gold Prisms Incorporated témája.

Do It Again

A címadó dal mitha nem akarná igazán zárni a lemezt, harcol sorsa ellen, majd ahogyan az álom is győz az elernyedő izmai miatt fejét fel- fel kapó ülve elalvó emberen, hullámozva csendesül, majd beletörődve, talán megnyugodva ér véget.

Inevitable Western

A The Bad Plus napjaink kiemelkedő együttese. A bő zenei szókinccsel rendelkező tehetséges zenészek az érzelmi skála minden frekvenciáján képesek megrezegtetni a hallgatót. 14 évesen felvilágosultak, aktuálisak tudnak maradni, miközben kreatív  integritásuk megőrzik, folyton megújulva ragaszkodnak gyökereikhez. És ez így jó!

Ebben a csomagban kapott helyet az új album:

Dead Fingers Talk by Metrognóm on Mixcloud