Ismét egy rendkívül pozitív hangvételű kritika következik, mert valahogy így dobta a gép, hogy egyre nagyszerűbb projekteket kell bemutassak. Az alábbiakban az említett kiadó legutóbbi koncepcionális kiadványáról írok néhány sort, és fontosnak tartom megjegyezni, hogy a cikk leghasznosabb célja, hogy szolgáltatja az eddig egyedülálló online felületet, ahol néhány hanganyag végighallgatható, ugyanis első kézből, a kiadótól kaptam hanganyagot.

A Wist Rec. ír-kanadai kiadó bármilyen mércével mérve is a legegyedibb, legkülönlegesebb és legkevésbé népszerű kiadók közé tartozik. Minderről nem a végtermékek gondoskodnak, hanem a kiadó filozófiája, azaz az egyszerűség, a természetesség, az eredetiség és alázat az analóg zenei eszközökkel szemben. Éppen ezért nem igazán van náluk leszerződött művész, többnyire egy-egy munkát gondoznak előadónként. Olyan neves zenészeket sorakoztat a kiadó archívuma, mint a Tape Loop Orchestra, The Frozen Vaults, Loscil, Danny Norbury, stb. Amúgy nagyon nehéz információt találni róluk, sőt a saját honlapjuk is egy egyszerű blog, egyszerű bejegyzésekkel, ami felületével és nyers hangulatával már mindent elárul a kiadó által képviselt értékekről. Azaz majdnem mindent, hiszen a kiadványok egyenként mind külön koncepciót képviselnek az esetek legnagyobb többségében, ugyanakkor egy dolog közös bennük: az egyszerű hangzás, a zene textúrájára fektetett nagyobb hangsúly és a koncepció kiemelt fontossága. Több projektet is meghirdettek már, amelyekbe több előadó is beszállt. Ilyen például a The Book Report Series, amely esetében a zenészek egy általuk választott klasszikus regénynek vagy novellának alkották meg a zenéjét, nem az érzelmek, hanem a textúrák mentén. A textúrákra fektetett rendkívüli hangsúly amúgy csak egy kiadvány esetében maradt el, a Wist Ed. névre keresztelt pályázatban az a kikötés, hogy minden résztvevő előadó vagy banda egyetlen nagyon fontos és meghatározó élethelyzetet vagy munkafolyamatot kell hangokba szerkesszen. Az első szerzeményért a Fan felelt a Songs for Marie Bashkirtseff című anyaggal melynek háttere, koncepciója és hangzása külön cikket érdemelne, ezzel azonban várunk a következő lemezig, amelyről az Aidan Baker alapította doom-drone duó, a Nadja felel.

Egész hosszan tudnék áradozni a nagyszerű kiadványokról, amelyek a Wist Rec.-hez köthetők, de most az egyik legutóbbival szeretném folytatni, amely az írás alapját is képezi, és amely valójában mindent elmond a kiadó filozófiájáról, amit eddig kihagytam. A The Unofficial Countryside egy hétlemezes koncepcionális válogatás, amelyhez az alapakkordot Richard Mabey újságíró, rádiós, szerkesztő ’73-ban megjelent azonos című útinaplója adta. Mabey a vidéki élet megszállottja volt, élő kapocs kultúra és természet között; olyan orgánumoknak dolgozott, mint a BBC, a The Times, The Guardian, stb. A The Unofficial Countryside a városi terjeszkedés nyomvonalait követve, a nyomorban és gazban kereste az életet, burjánzó síneken, aknamezőkön és elhagyatott épületekben kutatott a szépség után.

Richard Mabey

Mabey munkáját alapul véve a kiadó megszerkesztett egy hét részből álló zenei útinaplót, amely hangba foglalja az urbanizáció nyomait, de nem a nyomort és az elmúlást emeli ki, hanem a túlélést, a láthatatlan szépséget, az apró mozzanatokat. A projektben részt vevő hét előadó bejárta a saját útját, általuk választott kihalt városok menti területeken vagy épp a városok elhagyott negyedeiben, majd ehhez készítettek hangulatképeket 20-20 percben. A Ruhe barangolása a Heritage címet kapta: a városnegyedek észrevétlen lakóit, a madarakat emeli ki környezetükből, hangsúlyozza fenségességüket és magányukat egyaránt. Mint ahogy a legtöbb Wist Rec. kiadványban, itt sem maradhat el a field recording, ami a hanganyag alapját képezi, mindezt pedig színezi Bryan Ruhe ambient eszköztára: különböző „tape” technikák és élő hangszerek digitális processzálása. Már az első 20 percen érződik az a rendkívüli finomság, ahogy a különböző szerzők hozzányúlnak hangokhoz, érzelmekhez, hangulatokhoz.

Ruhe – Heritage

Ian Hawgood a London és Tokyo között ingázó folktronika zseni ezúttal is az oldschool eszközeihez nyúl. Tokyo zúgait zenésítette meg négy részben szintén filed recording technikákat és 4-track tape technikát alkalmazva, ami az ’50-es években szolgált szimultán hangfelvételek készítésére. Ez is nagyon mély és gondosan szerkesztett ambient világ nagyon finom hangfelvételekkel, mint a tücsökhangba komponált metrófék hangja.

Ian Hawgood – Four Parts One,One Parts Four

A dél koreai Sima Kim magnószalag technikákat alkalmazva alkotta meg a szett legnyugisabb mozzanatát. Az idő múlását és leállását szerkesztette egy rendkívül kellemes, hömpölygő ambientbe. Ilyenszerű nyugodt, precíz ambient minimalizmust rég nem hallottam. Érdemes megjegyezini, hogy a fiatal koreai srác célja mindig is az éberség hangjai csendjei közti részek megalkotása volt. A kis keleti John Cage.

Sima Kim – Music For Stints

Ezt a hanganyagot bocsátotta rendelkezésemre a kiadó, de ezzel a hárommal sem tudok betelni. A további négy hanganyagból egy-egy részletet meghallgathattok az alábbi lejátszóban. Nacht Planck, Sub Loam, Sxa Ormbjüment és Gentlemen részei is híven követik a fent említett és hallott zenei finomságot, az érzékeny textúrák vonalait és a természetes, egyszerű hangalkotás technikáinak használatát.

Az sem mellékes, hogy a kiadványt kézzel készített fa dobozban, hét, egyenként szintén kézzel készített és égetéses módszerrel díszített fa CD-tokban terjesztik, természetesen csökkentett példányszámban (melyből egy remélhetőleg úton van a polcom fele). Amúgy az összes kiadványuk egyedi és kézzel készített. Figyelemre méltó a kiadó, hiszen elsősorban nem zenéivel, hanem hozzáállásával vált igazán különlegessé: kézzel fogható, egyszerű, földszagú és mindenek előtt alázatos.