Treha Sektori – Severh Sehenh

„A kortárs művészet legfőbb lényege, hogy nem hagy pártatlanságot” – mérgezett meg ezzel a gondolattal évekkel ezelőtt Ivácson András Áron barátom. Ez a gondolat képezi az alapját mindennek, amivel foglalkozom. Egy merev, véres gerinc, amit semmi nem tudott eddig meghajlítani, egy fokmérő, ami már összenőtt minden érzékszervemmel. A Treha Sektori úgy sétált át ezen a mérőn, hogy közben észre sem vettem, hogy megérkezett. Azaz már megint egy olyan zene, ami képes nem nekem, hanem bennem szólni.

Imádom az érzékszervek buja orgiáját, amikor a festmény egyszercsak történetté alakul, amikor a sorok egy könyvben egyszer csak felcsendülnek és amikor a zene egyszer csak képpé elevenedik. Úgy is mondhatjuk, hogy egy elszállt vizuális alkat vagyok. Valószínüleg így van.
Ebben a fent leírt „hálószobában” találkoztam Dehn Sora francia képzőművész zenéjével, aki becsületes szakmáját tekintve fotós-grafikus, és többek között albumborítókat is tervez. Több évnyi alkotás után gondolta úgy, hogy a képzeletét ki is hangosítaná, amire rögtön le is csapott a francia ambient-piac, később pedig a doom-,drone-metál legnagyobb ágyúi, a Neurosis és az Amenra. Sora azóta oszlopos tagja a Church Of Ra kollektívának is, ahonnan gyakorlatilag duvad a finom sötétség megállás nélkül.

Szóval az már tiszta, hogy egy sötét muzsikáról beszélünk, ami egy képzőművész fejéből pattant ki. De amennyiben a Treha Sektoriról van szó, semmiképp nem szabad kihagyni a ritualisztikus hangzást és a misztikus környezetet. Most akinek beugrott a kelta elemekkel teleszegecselt punchill-out, rögtön törölje.
Már számtalan cikket írtunk az ambient műfajában íródott és elképzelt falánkságokról, sőt a dark ambient is volt néhányszor már terítéken: pont ez a szép a történetben, hogy nem lehet látni a végét, azaz azt a pontot, ahol már ismételnénk magunkat, mert számtalan nagyszerű előadó tartozik azok csoportjába, akik a csenden keresztül látják a zenét.

A Severh Sehenh Treha Sektori harmadik albuma, hogyha nem számoljuk az Amenraával közösen tavaly kiadott, split lemezt. Az albumon egyetlen 38 perces dal van, amit teljes hosszában, a cikk végén linkelt lejátszóban meghallgathattok, ahogy tettük a legutóbbi műsor záróakkordjaként is.
Az album nyitánya csendes és hömpölygő, szépen megszerkesztett, a műfajra jellemző folyékony struktúrával. Majd egyre inkább pofon üti ezt a csendet egy-egy cintányérral vagy nagy dobokkal. Ettől a ponttól kezdődik minden, ami Treha Sektori jellemzőként írható le: a zene textúrája megmarad elegánsnak, annak ellenére, hogy fájdalmas arányokban használja a drone-t, a zajokat, a visszhangzó, torzított emberi hangot, stb.

A Severh Sehenh misztikusabb, mint az előző két album. A használt torzított hangok mintha egy fajta vallásos lemondásról, romlásról mesélnének, a hovatartozás megsemmisüléséről. A zene tónusai a múlt és a jövő vízióját kötik össze, megteremtve a születés előtti félelmet a kilátástalan jövőtől. Mégsem gondolom, hogy alapvetően negatív érzésekből táplálkozik, még akkor sem, hogyha feneketlenül mély és rohadtul sötét.
Amit azonban leginkább szeretek, az a Treha Sektori csendje, ami valójában nem is csend, hanem valamilyen fajta zenei feketelyuk: minden létező hangot elnyel, amelyek bentről próbálnak kitörni, mi pedig ennek a tompa zaját halljuk ideátról.

Ez nem a fájó sötétség és nem is az elmebetegség pincéje, hanem az a fajta sötétség, amiben az érzékszerveink erőre kapnak, amiben érezzük a levegő sűrűségét, amiben újraértékelünk és olyan világot festünk magunknak, amilyet csak akarunk. Ez a zene nem vezet tudatosan sehova, csak mankót ad a mindenséghez. Nekem sikerült megérezni benne az örökkévalóságig hömpölygő színtelen szabadságot és biztos vagyok benne, hogy ahányan meghallgatjátok a felvételt, (vagy itt beszélhetünk bármelyik munkájáról) szóval, mind-mind magatokkal visztek valami nagyon fontos batyut erre a zenei utazásra. One-way ticket!

The Theory of Nothing by Metrognóm on Mixcloud