John Zorn

John Zornt a dzsesszisták és a zeneakadémisták többsége szereti nem komolyan venni, de azért mindenképp a számon tartható kategóriába sorolják. Örülök a szakértelmüknek és néha hasznát is veszem, de ettől függetlenül az én szemszögemből John Zorn a 21. századi művészet egyik legmeghatározóbb figurája. Na jó, egy „legtermékenyebb”-ben kiegyezhetünk, ami részben engem igazol. Amúgy csak egy katonanacis zsidó pasas, aki megváltoztatta a világ zenéről alkotott képét.

Most kezdhetném a történetet onnan, hogy ’53-ban született Yorkban és kisfiúként gitározni meg fuvolázni tanult, kirúgták zeneszerzésszakról, hatással voltak rá a 20. század legnagyobb zeneszerzői, stb., de ezeknek az infóknak többségét megtaláljátok a Wikipédián.
Az izgi történet a ’80-as években kezdődött, amikor Zorn létrehozta a Tzadik kiadót, ami mindmáig a kortárs kísérleti zene melegágya és a kortárs zenei világ talán leghűségesebb tükre. A Tzadik meglátásom szerint Zorn búvóhelyeként szolgált a kezdetekkor, ugyanis bármi, amit munkássága alatt művelt, szöges ellentétben állt bármilyen nemű zenei konvencióval, így ezzel a kiadóval gyakorlatilag biztosította függetlenségét a mainstream zenei világtól. Akkor még használatos volt a downtown music megnevezés volt Amerikában, ami jellegét tekintve csak kicsiben különbözik a kísérleti zenei megnevezéstől, de eredetét nézve a fluxusból eredeztethető, egyik úttörője pedig Yoko Ono volt.

Zorn ekkor kezdte megjelentetni műveit. Kezdetekben leginkább free-jazz és improvizációs kollektívákban zenélt altszaxofonon (korunk legnevesebb zenészeivel) és mások mellett Morricone-művek átiratával botránkoztatta a diszkózó Amerikát, és kicsit sem mellékesen, neves filmstúdiókat, akikkel korábban együtt dolgozott (pl. WB). A Tzadik létrejöttétől már nagyon nehéz átfogóan beszélni a munkásságáról, mert nem csak mint zenészről és zeneszerzőről, de mint producerről, mentorról, kiadóalapítóról, kurátorról, stb. beszélünk.

Fölösleges lenne felsorolni a zenészek neveit, akikkel együtt dolgozott az idők során, és végtelen a zenei műfajok sora, melyekbe dobozolhatóak a munkái, ugyanis a free-jazztől a templomi zenén és a klezmeren keresztül a világzenéig és a metálig mindenben kipróbálta magát. Én pontosan ebben látom John Zorn nagyságát, hogy nem hagyta magát és munkásságát meghatározni és behatárolni, hanem inkább olyan zenészeknek hagyott teret, olyan előadókat segített és olyan projektekben vett részt, amelyek számbavételekor könnyen megtalálhatjuk a zeneiség igazi, legmélyebb értelmét. És a legszebb, hogy mindezt nem szavakkal érte el, mert soha nem majomkodott a médiában, és nem találtam olyan anyagot, ahol a zene lényegiségét ecsetelné, mint most én. Hanem John Zorn csak simán dolgozott, dolgozni hagyott és egész életében csak azt csinálta, amit szeretett, és ez soha nem egyezett a komfortzónájával.

A zsidó kultúrához kötőtő kíváncsisága és elszántsága különben végig követi munkásságát és ez egy igen fontos tétel a Tzadik polcain is, „Radikális Zsidó Kultúra” címszó alatt. A zsidó kultúra gyökereinek feltérképezését és kortárs módon való tálalását egyik legfontosabb céljaként említi. Zorn nevét szeretik rövidebb leírásokban a Masada projekthez kötni, amihez még hozzátartozik egy tucat zenei nagyágyú neve, a kezdetekben megírt 200 zenemű és nem utolsó sorban lehetőség arra, hogy bármilyen zenész feldolgozhassa azokta. Számtalan projektnek a kitalálója és menedzsere, amelyek a kiadó égisze alatt kísérleteznek a klezmer zene, a jazz és a komolyzene határain belül.

A Tzadik nem csupán egy kiadó, hanem leginkább egy fórum, ami első sorban megbízható forrást kínál a zene kedvelőinek és lehetőséget azoknak, akik a zenét nem kereseti, hírnévszerzési lehetőségként látják, hanem úgy tekintenek rá, mint mindenkori önkifejezési formára, és a világért sem hagynám ki a mondatból a kortárs szócskát, amit bár szerteszét szaggat a média és az ömlesztett zenegyártás és -hallgatás, hasonló csatornákon még mindig tükörtisztán képes hordozni az adott kor társadalmának és környezetének üzeneteit, csak meg kell tudni hallani.

Zorn az utóbbi időben inkább belekényelmesedett a zeneszerzés nyugodt világába és hagyja, hogy az általa kiépített világ ontsa a termékeit. A kényelem szó talán mégsem a legtalálóbb, mert épp annyira radikális a kottában, mint szaxival a kezében. Ezt bizonyítják a kvartettek, kamarazenekari művek, filmzenék, melyeket olyan filmekhez írt, amiket soha az életben nem fogunk látni (nekem még nem sikerült egyet sem), ambient munkák, kórusművek, stb. A legutóbbi kísérlete inspirálta a fenti mesémet.

John Zorn – Simulacrum

A Simulacrum album talán az egyik legjobb anyag a fent leírtak ábrázolására, Zorn nagyszerűségére, nyughatatlanságára, mérhetetlen profizmusára, és arra, hogy semmivel nem elégszik meg. A lemez a ő nevével van fémjelezve, de ő valójában nem zenél, hanem a komponálásért és hangszerelésért felel.

The Illusionist

Ezúttal is három olyan embert talált a projekt megvalósításához, akik nem félnek a szokatlantól, rendkívül jó és elismert zenészek a saját területükön és kicsit sem áll távol tőlük a kísérletezgetés. Hogyha csak ketten lettek volna: Kenny Grohowski (Abraxas) dobos, aki inkább a finomkább rock műfajokhoz szokott és Matt Hollenberg (Cleric) heavy metál gitáros, akkor a Simulacrum megtalálta volna méltó helyét a metáltörténelemben, mint egy 21. századi alaptétel, ami összegzi és ötvözi a progresszív rock zenét, a még fiatalnak számító tech-rockot és a matekmetált is. De a kész ételhez még kellett egy hozzávaló, hogy a dolog igazán Zornhoz méltó és egyedülálló lehessen. Ez a hozzávaló az utóbbi időben egyre többet lóg Zornnal, ha épp nem csattanó maszlaggal repül a srácokkal, és egyre inkább mint kísérleti jazz-billentyűst emlegeti a szakma. John Medeskit a Medeski, Martin & Wood jazz trióból ismerheti a nagyvilág leginkább, és korunk egyik legtehetségesebb jazz-billentyűse. Mindhármuk komfortzónáján kívül esik ez a zene, és véleményem szerint innen jön az a ritkán tapasztalható lendület, ami az albumot végig kíséri.

Snakes and Ladders

Ez a brutális orgonarészlet teszi ezt a művet igazi unikummá és alaptétellé. Természetesen Medeski a két rockos pasas mellé hoz egy nagyon fincsi jazz-ambient-blues színt, ami még inkább fokozza az ízeket. Mindenesetre, hogyha létezik metál-jövőkép, azt most Zorn 43 percben megalkotta. Van benne minden, ami egy mai minőségi metál albumhoz kell a blast beattől a dinamikán keresztül a zúzásig, a dallamos gitárvinnyogástól a matekritmusokig, de van még valami, ami teljesen unikummá varázsolja a történetet, és ez a szabad szellemmel komponált csend, jazz, blues, ambient és sorolhatnám a következő cikk végéig.

Paradigm Shift

A történet nem ért véget, mert ez a lemez egy trilógia része és el sem merem képzelni, hogy a már felvett második és a megírt harmadik tétel mit hoz még. Mindenképp 80 percnyi ámulatot és vér profizmust. Talán nem könnyen emészthető a hanganyag az emésztés hagyományos értelmében, de az egyik legizgalmasabb rock-metál tétel, amit a metálos fejemmel valaha hallottam. Nem utolsó sorban ez is egy tökéletes torzó John Zorn munkásságának nagyszerűségéről, a szabad szellemiségről, a határok nélküli elfogulatlanságról, a zene lényegiségéről és a kísérleti zene mindenkori fontosságáról. Hogyha így túlcsordul, akkor maradjunk annyiban, hogy majdnem 21. századi rock-himnusz.

Opal Illusions by Metrognóm on Mixcloud

DRKWAV – The Purge

A DRKWAV nevezetű szupergrúp első albumáról, a The Purge- ről van szó. A banda tagjai Skerik (szaxofon), John Medeski (billentyűk) és Adam Deitch (dobok). Az albumot Kickstarteren történt gyűjtéssel finanszírozták, majdnem kétszer annyi pénzt gyűjtöttek össze rá, mint amennyire szükségük volt igazából. Saját bevallásuk szerint a sötét igazságot akarták fényre hozni, amely (ha jól értelmeztem az alább beszúrt videót) egy közös hallucináció megtapasztalásakor tárult eléjük a csattanó maszlag (Datura stramonium) hatása alatt (innen is az egyik szám címe). Én kicsit, szót fogadva, engedtem, hogy beleirányítsanak zenéjükbe, megadják a „jó” irányt. Így született ez a cikk, a sötétben, éjszaka. Datura nélkül… Amint látjátok majd, minden bekezdés egy- egy szám bennem megfogalmazódott impressziója, ezért a teljes lemezt meg tudjátok hallgatni, ha akarjátok.

A Kickstarterre feltöltött videó

Darkwave

Ül az ördög az orgonánál. Vér zseléből vagy gumiból készült dobjaikat ütik a sátán dobosai. Folyik szépen lassan a Styx, eveznek a rabszolgák, Hádész a hajó orrában áll, a matt fekete vízből kihallatszik az elkárhozott lelkek nyavalygása, sóhajtozása. A végeláthatatlanul nagy pokolban visszhangzik a gyászmenet szemléje. Bálnaszerű ősszörnyek kísérik a csónakot. Csak az üresség szemlélteti ennek a sötét helynek a méretét, mégis annyira bezártnak érzem magam, hogy a méretei még inkább aggasztanak, azt sugallják, nekem is van még helyem itt, ne aggódjak, be fogok férni.

Soundtrack

Pink Floyd-szerű kalapácshadsereg menetel. A hangosbeszélőbe a romlott világ teljhatalmú ura kiabálja évértékelő beszédét. Gonosz vigyorral fejezi be opusát a nagyúr. A nép őrjöng, éljenez. Eltelt még egy év, teljesítették a normát, szolgáltatták a pokolnak az előírt mennyiségű lelket. Hádész boldog lehet és megkíméli azokat, akik engedelmeskednek neki és szolgálják célját.

Count Chokulous

A bűnös főváros legpuccosabb szórakozóhelyén az alvilág urai és földi szolgáik bibircsókos, kövér feleségeikkel ünnepelnek. Költik a bányákban éhező, gürcölő, halálra ítélt emberek pénzét. Ők mind eladták a lelküket az előreláthatóan véges és nyomorult életükért cserébe. A nagyfőnök pohárköszöntőt mond, az ital a síró gyerekek könnyeiből és szüleik véres izzadságából készül. Nagy morajlással nyílik meg a padló, felcsap belőle a pokol tüze és jéghideg szele. Körbetáncolják az egybegyűltek. Ha majd a zenészek fáradtságukban kimúlnak a színpadon, a pokol kapuja bezárul, hazamennek a mulatók.

Datura

Egy bányában járunk, veszett kutyaként ugató őrök hangjára törik a szenet a feketére festett bányászok. Szemükből patakzó könny mos végtelen árkot arcukra. Asszonyaik reménytelen elkeseredésükben a bejáratnál bőgnek, jajveszékelésük a bánya alagútjaiban visszhangzik. Csillék végtelen sora fut a sötétségbe, majd a fénybe, némelyikből kilóg egy- egy kar vagy véres láb. Az asszonyok sírnak, tudják, sosem derül ki, az ő férjük meghalt- e már. Csepegő könnyük tócsában áll lábuk előtt, minden csepp fodrokat indít a szélek felé. Játszanak a hullámok a könnytengerben.

Skerik, John Medeski, Adam Deitch

Scars

Felkelésre készül a meggyötört, de határozott fiatal lázadók csoportja egy sötét kis utcában. Felhevült beszélgetés folyik a stratégiáról. Hisznek, remélnek, nem csinálják ezt tovább. Ha belehalnak is megpróbálják megdönteni a rendszert. Megzavarják őket, szemrebbenés alatt szétszélednek és rohannak a sikátorokon keresztül szanaszét, mint szürke higanygolyócskák a parketten. Szép lassan mind eltűnnek egy- egy ajtó mögött vagy repedésben. Üldözőik lemaradnak, de a szirénák hangja (5:55) néha utoléri az eszeveszett iramban szaladó srácot. Lőnek is, és akit eltalálnak, azt ordítva küldik a túlvilágra.

Hell Bass

A gyárban sürgő emberek egyen munkaruhában irányítják a futószalagokat és gépeket. Ha valamelyiket elkapja a szíj vagy becsípi egy masina, érte jönnek, kiszedik ronccsá görbített testét a szerkezetből, villámgyorsan törölnek egyet a fogaskerekeken és megy is tovább a munka. Nincs megállás.

Gazzelloni

A Sátántangó tánciskolában az egykori príma balerina táncoltatja tanítványait. Szenvedő arcuk ellenére tökéletesen ugranak, mint kis gazellák. Vérfoltok díszítik a padlót, minden sasszéval még több kis vörös lábnyom. A grand finálét a tanárnő repüli és forogja. Taps.

Shmeeans Kuti

Egyik felhőkarcoló pincéjében illegális bulit tart az a társaság, amelynek tagjai, úgy döntöttek, rosszabb már úgy sem lehet, kínozni ennél jobban nem tudják már őket, meghalni meg csak jó lenne, szóval, ha le is buknak, ennél reménytelenebb és embertelenebb már nem lehet az élet, legalább élvezzék. Nem derül ki, elkapják-e ma este őket, beköpi- e őket a beépített kém vagy új napra ébredhetnek holnap.

Végkövetkeztetés: Az album, bár viszonylag sötét, lehetne sokkal inkább az is. A zene jó, a három zenész ügyesen használja a rendelkezésére álló óriási eszköztárat, afrokubántól elektronikus zenei elemekig minden megtalálható benne. Kíváncsian várom a következő anyagukat.

Addendum: Azért lett a cikk címe az, ami, mert a lemez nagyon sok mozzanata emlékeztet az 1927- es Metropolis című német filmre, szerintem akár soundtrackje is lehetne. Ha láttátok, biztos vagyok benne, hogy felismeritek, ha nem, akkor melegen ajánlom.

A Datura című szám ebben a műsorban kapott helyet: