John Zorn

John Zornt a dzsesszisták és a zeneakadémisták többsége szereti nem komolyan venni, de azért mindenképp a számon tartható kategóriába sorolják. Örülök a szakértelmüknek és néha hasznát is veszem, de ettől függetlenül az én szemszögemből John Zorn a 21. századi művészet egyik legmeghatározóbb figurája. Na jó, egy „legtermékenyebb”-ben kiegyezhetünk, ami részben engem igazol. Amúgy csak egy katonanacis zsidó pasas, aki megváltoztatta a világ zenéről alkotott képét.

Most kezdhetném a történetet onnan, hogy ’53-ban született Yorkban és kisfiúként gitározni meg fuvolázni tanult, kirúgták zeneszerzésszakról, hatással voltak rá a 20. század legnagyobb zeneszerzői, stb., de ezeknek az infóknak többségét megtaláljátok a Wikipédián.
Az izgi történet a ’80-as években kezdődött, amikor Zorn létrehozta a Tzadik kiadót, ami mindmáig a kortárs kísérleti zene melegágya és a kortárs zenei világ talán leghűségesebb tükre. A Tzadik meglátásom szerint Zorn búvóhelyeként szolgált a kezdetekkor, ugyanis bármi, amit munkássága alatt művelt, szöges ellentétben állt bármilyen nemű zenei konvencióval, így ezzel a kiadóval gyakorlatilag biztosította függetlenségét a mainstream zenei világtól. Akkor még használatos volt a downtown music megnevezés volt Amerikában, ami jellegét tekintve csak kicsiben különbözik a kísérleti zenei megnevezéstől, de eredetét nézve a fluxusból eredeztethető, egyik úttörője pedig Yoko Ono volt.

Zorn ekkor kezdte megjelentetni műveit. Kezdetekben leginkább free-jazz és improvizációs kollektívákban zenélt altszaxofonon (korunk legnevesebb zenészeivel) és mások mellett Morricone-művek átiratával botránkoztatta a diszkózó Amerikát, és kicsit sem mellékesen, neves filmstúdiókat, akikkel korábban együtt dolgozott (pl. WB). A Tzadik létrejöttétől már nagyon nehéz átfogóan beszélni a munkásságáról, mert nem csak mint zenészről és zeneszerzőről, de mint producerről, mentorról, kiadóalapítóról, kurátorról, stb. beszélünk.

Fölösleges lenne felsorolni a zenészek neveit, akikkel együtt dolgozott az idők során, és végtelen a zenei műfajok sora, melyekbe dobozolhatóak a munkái, ugyanis a free-jazztől a templomi zenén és a klezmeren keresztül a világzenéig és a metálig mindenben kipróbálta magát. Én pontosan ebben látom John Zorn nagyságát, hogy nem hagyta magát és munkásságát meghatározni és behatárolni, hanem inkább olyan zenészeknek hagyott teret, olyan előadókat segített és olyan projektekben vett részt, amelyek számbavételekor könnyen megtalálhatjuk a zeneiség igazi, legmélyebb értelmét. És a legszebb, hogy mindezt nem szavakkal érte el, mert soha nem majomkodott a médiában, és nem találtam olyan anyagot, ahol a zene lényegiségét ecsetelné, mint most én. Hanem John Zorn csak simán dolgozott, dolgozni hagyott és egész életében csak azt csinálta, amit szeretett, és ez soha nem egyezett a komfortzónájával.

A zsidó kultúrához kötőtő kíváncsisága és elszántsága különben végig követi munkásságát és ez egy igen fontos tétel a Tzadik polcain is, „Radikális Zsidó Kultúra” címszó alatt. A zsidó kultúra gyökereinek feltérképezését és kortárs módon való tálalását egyik legfontosabb céljaként említi. Zorn nevét szeretik rövidebb leírásokban a Masada projekthez kötni, amihez még hozzátartozik egy tucat zenei nagyágyú neve, a kezdetekben megírt 200 zenemű és nem utolsó sorban lehetőség arra, hogy bármilyen zenész feldolgozhassa azokta. Számtalan projektnek a kitalálója és menedzsere, amelyek a kiadó égisze alatt kísérleteznek a klezmer zene, a jazz és a komolyzene határain belül.

A Tzadik nem csupán egy kiadó, hanem leginkább egy fórum, ami első sorban megbízható forrást kínál a zene kedvelőinek és lehetőséget azoknak, akik a zenét nem kereseti, hírnévszerzési lehetőségként látják, hanem úgy tekintenek rá, mint mindenkori önkifejezési formára, és a világért sem hagynám ki a mondatból a kortárs szócskát, amit bár szerteszét szaggat a média és az ömlesztett zenegyártás és -hallgatás, hasonló csatornákon még mindig tükörtisztán képes hordozni az adott kor társadalmának és környezetének üzeneteit, csak meg kell tudni hallani.

Zorn az utóbbi időben inkább belekényelmesedett a zeneszerzés nyugodt világába és hagyja, hogy az általa kiépített világ ontsa a termékeit. A kényelem szó talán mégsem a legtalálóbb, mert épp annyira radikális a kottában, mint szaxival a kezében. Ezt bizonyítják a kvartettek, kamarazenekari művek, filmzenék, melyeket olyan filmekhez írt, amiket soha az életben nem fogunk látni (nekem még nem sikerült egyet sem), ambient munkák, kórusművek, stb. A legutóbbi kísérlete inspirálta a fenti mesémet.

John Zorn – Simulacrum

A Simulacrum album talán az egyik legjobb anyag a fent leírtak ábrázolására, Zorn nagyszerűségére, nyughatatlanságára, mérhetetlen profizmusára, és arra, hogy semmivel nem elégszik meg. A lemez a ő nevével van fémjelezve, de ő valójában nem zenél, hanem a komponálásért és hangszerelésért felel.

The Illusionist

Ezúttal is három olyan embert talált a projekt megvalósításához, akik nem félnek a szokatlantól, rendkívül jó és elismert zenészek a saját területükön és kicsit sem áll távol tőlük a kísérletezgetés. Hogyha csak ketten lettek volna: Kenny Grohowski (Abraxas) dobos, aki inkább a finomkább rock műfajokhoz szokott és Matt Hollenberg (Cleric) heavy metál gitáros, akkor a Simulacrum megtalálta volna méltó helyét a metáltörténelemben, mint egy 21. századi alaptétel, ami összegzi és ötvözi a progresszív rock zenét, a még fiatalnak számító tech-rockot és a matekmetált is. De a kész ételhez még kellett egy hozzávaló, hogy a dolog igazán Zornhoz méltó és egyedülálló lehessen. Ez a hozzávaló az utóbbi időben egyre többet lóg Zornnal, ha épp nem csattanó maszlaggal repül a srácokkal, és egyre inkább mint kísérleti jazz-billentyűst emlegeti a szakma. John Medeskit a Medeski, Martin & Wood jazz trióból ismerheti a nagyvilág leginkább, és korunk egyik legtehetségesebb jazz-billentyűse. Mindhármuk komfortzónáján kívül esik ez a zene, és véleményem szerint innen jön az a ritkán tapasztalható lendület, ami az albumot végig kíséri.

Snakes and Ladders

Ez a brutális orgonarészlet teszi ezt a művet igazi unikummá és alaptétellé. Természetesen Medeski a két rockos pasas mellé hoz egy nagyon fincsi jazz-ambient-blues színt, ami még inkább fokozza az ízeket. Mindenesetre, hogyha létezik metál-jövőkép, azt most Zorn 43 percben megalkotta. Van benne minden, ami egy mai minőségi metál albumhoz kell a blast beattől a dinamikán keresztül a zúzásig, a dallamos gitárvinnyogástól a matekritmusokig, de van még valami, ami teljesen unikummá varázsolja a történetet, és ez a szabad szellemmel komponált csend, jazz, blues, ambient és sorolhatnám a következő cikk végéig.

Paradigm Shift

A történet nem ért véget, mert ez a lemez egy trilógia része és el sem merem képzelni, hogy a már felvett második és a megírt harmadik tétel mit hoz még. Mindenképp 80 percnyi ámulatot és vér profizmust. Talán nem könnyen emészthető a hanganyag az emésztés hagyományos értelmében, de az egyik legizgalmasabb rock-metál tétel, amit a metálos fejemmel valaha hallottam. Nem utolsó sorban ez is egy tökéletes torzó John Zorn munkásságának nagyszerűségéről, a szabad szellemiségről, a határok nélküli elfogulatlanságról, a zene lényegiségéről és a kísérleti zene mindenkori fontosságáról. Hogyha így túlcsordul, akkor maradjunk annyiban, hogy majdnem 21. századi rock-himnusz.

Opal Illusions by Metrognóm on Mixcloud

Supersilent albumok

Nehéz ezt a történetet a jazztől kezdeni, mert könnyen félrevezető lehet. Hogyha azt írom, hogy varázslókról fogok írni, akkor keresitek a sorselemzők telefonszámát az oldalsávban. Hogyha szabad improvizációval nyitok, akkor a dzsezzisták blacklistelik a blogot. Marad a „négy nagyszerű muzsikus legújabb produkciója” felütés.

Négy évet váratott magára az oslói Supersilent új albuma. A Supersilent: 12 története 2011-ben kezdődött. Ebben az esetben ez nem azt jelenti, hogy a négy zenész három éven keresztül gyakorolt, mivel ez a zene teljes mértékben a jelenben születik. A kvartett tagjai csak és kizárólag koncerteken valamint hangfelvételek alkalmával találkoznak. Három fázisban vételezték az új hanganyagot, három különböző helyszínen, többek között a Emanuel Vigeland Múzeumban, amely 20 másodperces, természetes visszhangjáról ismert.

Arve Henriksen trombitás, Ståle Storløkken billentyűs, Jarle Vespestad dobos, illetve Helge Sten a.k.a. Deathprod producer zenéjének nagyszerűségét leginkább a koncepcióban, az egyensúlyban és a bátor zenei szabadságban látom. A koncepcionális látásmódot már az is bizonyítja, hogy külön figyelmet fordítanak a rendkívül lecsupaszított lemezborítók következetességére, ugyanakkor a terek kiválasztására, és emellett ott van a hanganyag nagyszerű egysége. A 12 hangzásában azt hiszem a legbátrabb album. Az eddigieket sem nevezném tapogatózónak, de itt érződik, hogy bátran belementek a dolgok mélyébe. A dalok közötti összhang ugyanakkor az, ami az új hanganyagban igazán magával ragadott. A hallgatót csodálatosan vezetik a káosz és a tisztaság hangulataiba. Majdnem két dalonként megtörténik ez az alig érezhető váltás. Olyan az egész, mint egy hullákkal telerakott szemétdomb tükörképe, egy ciántó kristálytiszta víztükrében.

Supersilent

Deathprod zenéjét nehéz lenne részletesen jellemezni, mert az egyik legsokoldalúbb skandináv hangmanipulátor, aki számtalan szóló projekt mellett megalapította a Motorpsycho rock bandát, és olyan produkciókban vett részt, mint a Biosphere, Nils Petter Molvær és a Jaga Jazzist, amelyek tartópillérei a skandináv, független kísérleti zenei színpadnak.

Helge Sten a.k.a. Deathprod

Az albumon az ő fejlődése érzékelhető leginkább, a korábbiakhoz viszonyítva, és a fennebb említett bátor hozzáállást is hozzá kötném. Ebben a hanganyagban érződik a három évi kísérletezgetés terekkel, szférákkal, hangokkal. A dark ambientet idéző hangelemek sokkal finomabban kidolgozottak és sokkalta tudatosabbak, mint eddig. Most érzem igazán az Audio Virus megnevezés lényegét.

A négy zenész először 1997-ben találkozott a a bergeni jazzfesztiválon, és rögtön az első közös zenélést hatalmas közönségsiker követte. Bemutatkozó albumaival (1-3) az egyik leginkább keresett skandináv kísérleti banda lett a Supersilent. Mindaz, amit művelnek nem valósulhatna meg a masszív zenei rutin nélkül, amit a három zenész, akik kezdetben „Veslefrekk“ néven zenéltek, problémamentesen hoz. Hármójuk közül talán a legismertebb Arve Henriksen

Arve Henriksen

A trombitás, aki csodabogárnak számít a jazz világában egyedi trombitajátéka miatt, amely nem a technikában mutatkozik meg, hanem a trombitának, mint hangszernek a felfogásában. Sokszor mondjuk, hogy a hangszer hozzá van nőve a zenészhez, és ez a hasonlat Henriksen játékát hallgatva a legigazabb. Az új hanganyagon az ő játéka a legmeglepőbb, mert nem a formabontó játékstílusa érvényesül, azaz nem imprózza szét az agyát, hanem a hangok tisztaságának érzékenysége és a tökéletes időszerűség, amit hozzátesz az egészhez, és most is hozza a fluxust idéző hangzásvilágot.

A másik két tag, a billentyűs Ståle Storløkken, (állandó tagja Terje Rypdal „Skywards“ bandájának, és játszott már Nils Petter Molværrel, Jon Balke-vel, Lars Danielssonnal, Jon Christensennel, Audun Kleive-val, Anders Jorminnal és Louis Sclavisszal), és a dobos Jarle Vespestad (főként folk-rock, jazz projektekben vett részt, melyek közül a leghíresebb a Farmer’s Market, de játszott a legtöbb jelentős északi jazz formációban) része is sokkal kifinomultabb, mint eddig, bár a billentyűs hozza az egyetlen elemet, amit kivetnivalónak találok. ‘A 12:3-ban találkozunk először a 70-80-as évek, new wave szinti hangzásával, amitől engem személy szerint ki lehet kergetni a világból, ugyanakkor nem találom az új album világához illőnek, de a 12:10-ben javít a fickó a tipikus free jazzt idéző zongorajátékkal.

Szóval, összességében nem lett a kedvenc Supersilent-lemezem, de ezt az albumot tudom a leghosszabb ideig hallgatni, ami első sorban a dark ambientes hangzásnak és a kifinomult hangoknak köszönhető. Számomra ez a legkifinomultabb lemezük. Nem a legjobb, de a legpengébb! A szabad improvizáció és a zenészek felkészültségének és összhangjának magasiskolája, ahol az utóbbi időben az ex-LedZeppes John Paul Jones is tanulgatik.

EBBEN a listában kapott helyet ez a nagyszerű friss lemez.