A legnagyobb örömmel támogatok mindennemű zenei mozgalmat, amely zászlajára tűzte a kortárs komolyzene rugalmas, hiteles és sokszínű ismertetését. Történetem főhőse nem sorolható ezek közé, azonban az a négy ember, akikkel kollaborál legújabb lemezén, a világ 21 legígéretesebb, fiatal kortárs zenei kvartettjeinek egyikét alkotják. Jacaszek (ejtsd: Jácásekk) és a Kwartludium közös munkája az új csodaszer, ezt pedig hétköznapjaim nyugtázásához használom az utóbbi időben.

Főhőst említettem, szántszándékosan. Nem csak ennek a történetnek a főhőse Michał Jacaszek, hanem a lengyel kortárs zene is méltán említheti titánjai sorában. Csak azért finomkodok, mert nem szeretek „legezni”, és a továbbiakban túl gyakran kellene.

Azt figyeltem meg, hogy a lengyel kortárs zenészek talán nyitottabbak a kollaborációra, mint európai társaik – ez kivétel nélkül m ajdnem mindenkinél megfigyelhető. Jacaszekkel sem az a zenész, aki kerülné a kollabokat, sőt, így ismerkedtem meg a zenéjével. A MetroGnóm első műsorainak egyikében, 2009 elején ő volt az egyik bemutatott különlegesség, Miłka Malzahnal közösen felvett, 2005-ös Sequel albumával. Ez különben a sung poetry műfajának egyik alaptételévé nőtte ki magát az évek során.

Azóta stabilan halad előre, egy általa meghatározott úton, ez a stabilitás pedig első sorban az eszközök nagyon tudatos és célszerű használatában, illetve zenéjének pontos szerkesztettségében áll, nem is beszélve a műfajok közti bátor átjárásról. Michał munkája az elektroakusztika lengyel tankönyve, én pedig rengeteget tanultam ebből a könyvből, amit ha olvasni kezd az ember, iszonyú nehéz letenni. Nem látom azt, hogy fontos lenne számára, hogy hova sorolják. Ez abból is tisztán látszik, hogy nem igazán ragaszkodik egyetlen kiadóhoz: bár legtöbb munkája a Gustaff Records lengyel kiadónál jelent meg (ennek legfőbb oka, hogy független és közel van), megjárta magát a már – ezen a blogon is – sokat emlegetett Miasmah kiadónál is, most meg az új hanganyaggal a Touchnál kötött ki.

Jacaszek és a Kwartludium felvétel közben

Legértettebb munkájának a Treny lemezt tartják – ez a Miasmah termék – az okosabbak, amiben van igazság, hogyha Jacaszeket az ambient előadók körébe soroljuk. De inkább nem soroljuk sehová. Ha már az eredetiségnél valamint érettségnél tartunk, én inkább az egy évvel későbbi, 2009-es Pentralt emelném ki, ami a field recording egyik legkülönlegesebb tétele, amit az elmúlt esztendőkben hallottam. A különböző hanghatásokat három lengyelországi katedrálisban vételezte, a metódus lényegét viszont nem a hangok keletkezése képezte, hanem azok visszaverődése különböző felületekről. Az alábbi videóban ő maga meséli el a sztorit.

Eddig egyetlen albumán sem éreztem azt, hogy megpihenne vagy hagyná élni az előző sikereket (nemzetközi sikernek nevezhető visszhangja amúgy talán leginkább a Glimmer albumának volt, ami egyben a „legemészthetőbbnek” is mondható, ami a hangázásból fakad). Folyamatosan túl tud lépni önmagán, ezpedig nem csak a vájt fülűek számára érzékelhető, hanem mindenki számára, aki rá meri bízni magát a hangok alkímiájára. Egyébként mindez, amit írok a tavaly megjelent Pieśni album hallgatása közben tisztult le számomra, ahol három nagyszerű zenész közreműködésével, az elektronika hangszerként való bevonásával vezényeltetett le Dominik Dublinowski karmesterrel egy elektroakusztikus misét, melynek minden darabja hagyományos vallási énekekből inspirálódik.

Na igen! Ez a másik nagyon fontos pont: a koncepció és az alapgondolat, ami minden albumán teljesen elkülönül az előzőtől. Pontos elképzeléssel lát hozzá minden műve elkészítéséhez. Ezt a tulajdonságot maxolta legutóbbi munkájában, a Catalogue des Arbres-ben is. Olyan ez a hanganyag, mint valami ars poetica: mindig is vonzódott a vallási témákhoz, a természethez, és ahogyan említettem is már, az elektronika helyének megtalálása az akusztikus zene világában  az egyik alaptétele Jacaszek munkásságának. Na, ebben a hanganyagban ez így mind benne van. Alapul Olivier Messiaen francia zeneszerző Catalogue d’oiseaux munkája szolgált, akinek teljes munkásságát be szeretném mutatni a közeljövőben, mert egy ritkán említett, de kihagyhatatlan unikum Európa zenei jelenében. Messiaen, aki 61 (!) évig a párizsi Sainte-Trinité templom orgonistája volt, egyértelműen áhítattal közelített a zenéhez, és mindehhez adjuk hozzá a szerializmust és a színhallást is.

Most vissza az első bekezdéshez. A Kwartludium négy, nagyszerű zenészével közösen született az új hanganyag. Messiaen madarainak „festettek” fákat, a fent említett összes technika és tapasztalat felhasználásával. Akusztikus lencsékkel befogni a fákból áramló emlékezést eléggé absztrakt gondolat, ahhoz, hogy a zene is azzá váljon. Ehhez kevertek egy kis film noir-ízt és kisütötték színes atmoszférákkal. A kész étel súlyos függőséget okoz, leginkább az által, ahogyan sikerült zenébe festeni ezeket az érzéseket és képeket.

Valójában fölösleges dalonként szétszedni az albumot, mert egy teljes egészről beszélünk, ami nem törekszik monumentalitásra, nincsenek benne egyéni hangszeres kitörések, stb. Valójában a munkát egyetlen művészi mozzanatként jellemezném: egy kísérlet, ami megpróbálja hangba foglalni a fák szépségét, formáit, atmoszféráját és történeteit, mindezt úgy, hogy teljesen hazavágja az érzékeinket és megalkot magának egy új világot, amit én semmihez nem tudtam hasonlítani, de minek is? Különben mindig tetszett a hangszobrászat, mint kifejezés, de ritkán sikerült tapasztalni is a jelentését. Most erről egy egész hangzó kézikönyvet kaptam. Ha csak egy albumot hallgattok meg ezen a héten, akkor mindenképp ez legyen az. Egy nagyszerű kísérlet, ami a beton rengetegben is képes CO₂-t termelni.

A Catalogue des Arbres albumról a Garden (Les Sureaux) című dal kapott helyet a legutóbbi MetroGnómban. Az alábbi lejátszóban meghallgathatjátok az adásban játszott zenékből készült összeállítást.

Dead Fingers Talk by Metrognóm on Mixcloud