Arvo Pärt

Talán ez az írás nem igazán illik az Első Hallásra-rovatban szereplő eddigi lemezek közé, de akár oda is sorolható, mivel friss kiadványról van szó. A komolyzene világában amúgy is ritka az, hogy egy régivágású zeneszerző (azaz nem egy Nils Frahm vagy William Ryan Fritch, akik a „pop” irányából közelítenek a komolyzene felé, így nyerve el a megtisztelő zeneszerzői státuszt) úgy adjon ki két-három évente hanglemezt, hogy csak és kizárólag addig soha elő nem adott művek szerepeljenek rajta. Arvo Pärt számára, a brit Hyperion kiadó gondozásában immár másodszor adatott meg, hogy a Polyphony kamarakórus (alapító/karnagy: Stephen Layton) közreműködésével hanglemez formájában lássanak napvilágot a művei.

A mintegy öt évtizedet átölelő kórusrepertoárból bőven volt mit tallózni, hiszen több mint félszáz, kórus- (a cappella)-művet írt a szerző. A korábban már máshol is megjelent darabok mellett (Peace Upon you, Jerusalem 2002; Morning Star 2007; The Woman with the alabaster box 1997; The deer’s cry 2007; Solfeggio 1963; Zwei Beter 1998; Tribute to Caesar 1997; Summa 1977; Memento 1994; Da pacem, Domine 2004/2006 ) két ezidáig még hangfelvételen meg nem jelent opus is helyet kapott: Virgencita (2012), amelyet Guadalupei Szent Szűz legendája ihletett, valamint az Alleluia-Tropus (2008), amely alapjául egy ortodox-keresztény írás szolgál, és amelyet eredetileg kórusra valamint nyolc (vagy annál több) csellóra írt. A jelen kiadvány kedvéért ezt a művet csak a cappella vagyunk kénytelenek hallani, ami azért is szomorú, mert hivatalos hanganyagban – egyelőre legalábbis – biztosan nem lelhető fel sehol.

Alleluia-Tropus (2008)

Aki nem ismeri Arvo Pärt munkásságát, annak is egyértelmű a címeket olvasva, hogy bizony ezek szinte mind egyházi művek. Egyedüli kakukktojás az 1963-ban írt Solfeggio (a Tribute to Caesarnak a címe megtévesztő), amely kronológiailag az észt zeneszerző korai, „vad” szerialista időszakához sorolható, de ugyanakkor – diatonikus mivolta miatt – előre vetíti a későbbi letisztult nyelvezetét (szövege a szolmizációs skála hét hangja: do, re, mi, fa, sol, la, si).

Solfeggio (1963)

Egyébként nagyon érdemes beszerezni akár a kiadó honlapjáról, akár az eredeti CD tartozékaként a bookletet, mert csak akkor tudunk igazán szembesülni azzal a hihetetlenül szoros koherenciával, melyet a szövegek és a zene képeznek. Szerintem ez Pärt stílusának egyik legfontosabb sajátossága, hogy minimalista mivoltából kifolyólag, minden egyes hang és harmónia kifejez valami fontosat a szövegből.

(b-j): Stephen Layton, Arvo Pärt

A Stephen Layton által vezényelt Polyphony az ilyesféle kiadványtól elvárt kristálytiszta hanggal, ugyanakkor mély alázattal adja elő a műveket. Érződik, hogy a több mint egy évtizedes ismeretség alatt nem csak szakmai hanem személyes, baráti viszony is kialakult a zeneszerző illetve Stephen Layton és kórusa között.

Polyphony – Arvo Pärt

Arvo Pärt zenéjét egyébként szakmai körökben – azt vettem észre – sokan szeretik, de nem számottevő ám annál hangosabb tábor is van, amelyik nagyon irtózik tőle, mert szerintük túl meditatív, túl egyszerű és egydimenziós zene, amely nem képes átlépni a vallásos áhitat érzésein. Aki viszont érti, hogy miről is szól a jó minimalista zene, az tudja, hogy itt minden hang és minden változás hatalmas fontossággal bír. A változásokat meg finoman kell adagolni, és erre aligha van Arvo Pärtnél szakavatottabb kortárs zeneszerző. Egyházi zenében legalábbis semmiképpen nincs manapság hozzá fogható. (egyébként, ha a minimalizmus gyökereit keressük, egyházi téren egyik első előfutára maga Liszt Ferenc volt, aki kései éveiben szerzetesként, visszavonultan élt.)

Da pacem, Domine (2004/2006)

Tehát, aki pont erre vágyik most, hogy közelednek az ünnepek (tökéletes ajándék lehet karácsonyra), vagy éppen arra, hogy minden előbbitől függetlenül nyugalmat sugárzó, meditatív zenét hallgasson vagy esetleg olyan zenét keres, amire jól lehet aludni, mindenképpen ajánlatos. Azonban sokkal magasabbszintű zene ez annál, hogy csak azt érdemelje, hogy jókat szundítson rá az ember  – sokkal több van benne, mint ahogyan elsőre gondolnák a kritikusai.

n/a